Tájékoztató a szülők részére, 2020. március 17.

Tisztelt Szülők!

Korábbi levelemben tájékoztattam Önöket, hogy iskolánk tanárai a kapcsolattartás biztosítása érdekében a Google Classroom és a NEO LMS programok használata mellett döntött. Mindkét platform alkalmas a tananyagok, feladatok, fájlok megosztására, online számonkérésre stb. A tanulóink nagy része már kapcsolatba lépett a tanárokkal, elkezdtek dolgozni. Célunk, hogy – a lehetőségekhez mérten – egységes, a pedagógusok, diákok és a szülők által is könnyen átlátható és kezelhető felületeken történjen a tananyagok megosztása.

A Google Classroom program oktatóvideója az alábbi linken érhető el:  Tovább>>

A Kréta rendszert is használjuk tovább, az órák dokumentálása illetve a kiadott feladatok könyvelése itt történik.

Reményeink szerint a szerdai naptól élesben tudjuk megkezdeni az oktatást az alábbi módon:

  • egy tömbösített un. digitális órarendet készítünk minden osztály számára, ebben idősávok lesznek kijelölve (a tanárok és diákok kommunikációja biztosítása érdekében)
  • egy napon maximum 2-3 tantárgy lesz 1,5 órás idősávokban
  • diákjaink a szaktanároktól email-ben tájékoztatást kapnak a tananyagról, majd ezt követően a tananyagok és segédanyagok (fájlok, videók, dokumentumok) feltöltésre kerülnek a Classroom/NEO felületre is;
  • lesznek olyan feladatok amelyeknek a teljesítését hosszabb határidőhöz kötjük;
  • a feladatok és határidők meghatározásakor figyelembe vesszük a gyerekek terhelhetőségét, az esetleges tanulási nehézségeket és a családi digitális eszközök esetleges korlátozott voltát;
  • a feladatokat értékelni fogják a tanárok (pontozással, osztályzattal vagy szövegesen)
  • hiányzást természetesen nem regisztrálunk, de kollégáimmal elvárjuk, hogy a kiadott feladatok legalább 75%-át teljesítsék a diákok,
  • a gyerekek tanulási folyamatát a pedagógusok folyamatosan nyomon követik és lehetőséget biztosítanak az online és/vagy írásbeli konzultációra;
  • úgy gondoljuk, hogy ez az időszak nem a rendszeres számonkérések időszaka lesz, ugyanakkor szeretnénk nyomon követni, ellenőrizni és értékelni a gyerekek előrehaladását,
  • kérjük, amennyiben a tanuló betegség miatt nem tudja a távoktatási feladatokat elkészíteni, legyenek szívesek ezt az osztályfőnöknek jelezni,

Segítő együttműködésüket kérjük egy heti/napi időbeosztás elkészítésében, az otthoni tanulás megtervezésében, számítógép/laptop/tablet gyermek rendelkezésére bocsátásában, a feladatvégzés figyelemmel kísérésében.

A távoktatási munkarend kihívás lesz pedagógusnak, diáknak, szülőnek egyaránt. Az izgatott kíváncsiság mellett számítanunk kell technikai és módszertani zökkenőkre, az ezekhez való türelmes hozzáállásukat ezúton is kérjük.

Tekintettel arra, hogy a napokban sokszorosára nőtt az átállással kapcsolatban megoldandó vezetői feladatok mennyisége, kérjük, hogy kérdéseikkel, kéréseikkel, problémáikkal első körben az osztályfőnököket keressék. Kollégáimtól 8.00-14.00 óra közötti online jelenlétet kértem, kérem, hogy Önök is ezen időtartamban keressék kérdéseikkel, kéréseikkel az osztályfőnököt. Amennyiben nem tudnak belépni a Kréta felületre, kérjük, ezt jelezzék egy e-mailben (rakoczi@rakoczif.hu) az iskolavezetés számára, hogy segíteni tudjunk.

2020. március 16-tól a menza rendelések törlésre kerültek, ezek visszatérítése, jóváírása az eddigi gyakorlatnak megfelelően történik.

Az elkövetkezendő napokban is igyekszünk naprakész információkat megosztani Önökkel az levelezőrendszeren, az iskola honlapján és a Kréta felületen is. Kérjük és köszönjük ezek folyamatos figyelemmel kísérését! Egészségünk védelme mellett közös érdekünk a tanév teljesítése, ami csak nagyfokú türelem, bizalom és együttműködés mellett lehetséges. Ebben számítok a II. Rákóczi  minden diákjára és a szülői közösségre is.

Üdvözlettel:

Kissné Komiszár Krisztina 
igazgató